VKCSK.hu


"Feljutott" a Szekszárd PDF Nyomtatás E-mail
2010. július 16. péntek, 14:21

A Magyar Kézilabda Szövetség elnöksége által létrehozott szakmai bizottság ma a női NB I megüresedett helyére a beadott szándéknyilatkozatok alapján a Szekszárd csapatát sorolta be. A Tolna megyeiek nyolc napot kaptak arra, hogy pótolják a nevezés még meglévő, az osztálykülönbségből adódó hiányosságait, ezekkel azonban várhatóan nem lesz gond, azaz a női NB I összetétele ezzel véglegesnek tekinthető. Hogy az NB I/B Nyugati csoportjának létszáma miként alakul, az a következő hetekben dől el, de nem elképzelhetetlen, hogy csak 13 csapat indul.

 
Marcaliban kezdünk - FRISSÍTVE PDF Nyomtatás E-mail
2010. július 13. kedd, 20:44

A Magyar Kézilabda Szövetségben elkészítették az NB I/B sorsolását. Ezen eldőlt, hogy a szeptember 12-i hétvégén a Marcali ellen a Magvassy-csarnokban kezdjük a bajnokságot. Az élvonalba felkerült Szekszárd helyett a Tolna indul a bajnokságban.

A további őszi mérkőzések. Szeptember 19.: VKCSK-Nagykanizsa. Október 3.: Vasas-VKCSK. Október 10.: VKCSK-Szent István Építők. Október 17.: FTC II-VKCSK. Október 24.: Szentendre-VKCSK. Október 31.: VKCSK-Pénzügyőr-Spartacus. November 7.: Kispest-VKCSK. November 14.: VKCSK-Pécs. November 21.: Kozármisleny-VKCSK. November 28.: VKCSK-Tolna. December 5.: Mohács-VKCSK. December 12.: VKCSK-Audi-ETO II.

A tavaszi mérkőzések. Február 13.: Marcali-VKCSK. Február 20.: Nagykanizsa-VKCSK. Február 27.: VKCSK-Vasas. Március 6.: Szent István Építők-VKCSK. Március 13.: VKCSK-FTC II. Március 20.: VKCSK-Szentendre. Április 10.: Pénzügyőr-Spartacus-VKCSK. Április 17.: VKCSK-Kispest. Május 1.: Pécs-VKCSK. Május 8.: VKCSK-Kozármisleny. Május 15.: Tolna-VKCSK. Május 22.: VKCSK-Mohács. Május 29.: Audi-ETO II-VKCSK.

A teljes sorsolás megtalálható itt.

 
Bronzérem Spanyolországból PDF Nyomtatás E-mail
2010. június 24. csütörtök, 18:14

Harmadik helyen végzett a VKCSK-ra épülő Szenior Győr csapata a spanyolországi Bergában rendezett 6. masters kézilabda Európa-bajnokságon. A győri csapat a 33 éven felüliek kategóriájában a magyar Angyalok, a dán Fredriksberg Idreats mögött lett bronzérmes, a negyedik az ugyancsak dán Avedore IF lett. Az együttes tagjai: Szabó Hedvig, Kecskésné Horváth Henrietta, Hajnalné Raucsik Krisztina, Királyné Nagy Ildikó, Fábián Ágnes, Gartner Andrea, Juhászné Tuifel Andrea, Kadocsa Ferencné, Madár Gabriella, Klauszné Palotai Tünde, Molnárné Horváth Zsuzsanna, Sümeg Szilvia, Bartovics Krisztina. Az edző Csomor Tibor, a csapatvezető Hajnal László, a technikai vezető Kozma Tiborné volt.

 

Bővebben...
 
Edzői értékelés PDF Nyomtatás E-mail
2010. június 29. kedd, 19:05

Bár javában tart a nyári szünet, elnökünk és edzőnk, Csomor Tibor már a jövőre koncentrál. Az előző bajnoki szezont viszont csak most zárta le, miután egyénileg is értékelte is a játékosokat.

"Mint korábban már mondtam, a kilencedik hely jónak mondható, bár van bennem egy kis hiányérzet. Összességében azonban elégedett vagyok. Egyénileg is hasonló dolgokat tudok elmondani: a játékosok igyekeztek tudásuk legjavát nyújtani, ami többé-kevésbé sikerült is. Azért tartalék majdnem mindenkiben maradt" - fogalmazott a szakvezető.

 

Lássuk, milyen bizonyítványt osztott ki tanítványainak Csomor Tibor:

 

Bővebben...
 
Mehlmann: Veszprém PDF Nyomtatás E-mail
2010. június 18. péntek, 13:56

Mehlmann Ibolya, aki tavasszal csapatunkat erősítette, ma délután egy évre szóló szerződést írt alá az élvonalbeli Veszprém-Barabással.

„Nagyon várom már a felkészülés kezdetét, bár rögtön egyhetes zánkai edzőtáborozással kezdünk, ennyi ideig leszek távol másfél éves kisfiamtól, Olivértől. Persze tudtam, hogy ez lesz, úgy is fogalmazhatnék tehát, hogy valamit valamiért. Bevallom, rendkívül tetszik a veszprémi aréna, nagyszerű érzés lesz ott edzeni és játszani. Kicsit olyan, mint mikor Dániában játszottam” – mondta honapunknak nem sokkal a szerződés aláírása után Mehlmann Ibolya.

 
« ElsőElőző919293949596979899100KövetkezőUtolsó »

94. oldal / 103

Támogatóink

Támogassa személyi jövedelemadója 1%-ával a VKCSK-t! Adószám: 18971868-1-08.
Kiemelt támogatónk a Kicsi Kocsi Autósbolt (Csomor és Társai Kft.), a Gabusz Kft. és a Newage Fitness & Gym. Köszönjük!

Keresés

Ki olvas minket

Oldalainkat 35 vendég böngészi

Szavazások

Hányadik helyen végzünk a bajnokságban?
 


Friss hírek


Az oldalt a PC-Futár Bt. az IT megoldások házhoz szállítója készítette.