VKCSK.hu


Tornát nyertünk PDF Nyomtatás E-mail
2011. augusztus 30. kedd, 09:16

Mindhárom mérkőzését megnyert csapatunk a hétvégén Ikrényben rendezett tornán, így első helyen végzett. Mint azt vezetőedzőnk, Csomor Tibor elmondta: hasznos állomása volt a felkészülésnek a Bük, a Mogaac-Mosonszolnok és a szlovák Handball Zlatna ellen lejátszott mérkőzéssorozat.

"Úgy látom, a küzdenitudással nem lesz gond, pozitív a csapat hozzáállása. A kapusposzton jót tett a vérfrissítés, láthatóan jobban odateszik magukat a régiek. A mezőnyben Fehérvártól érkezett Németh Krisztinával is erősödtünk, nyilván még szoknia kell a többieket. Papp Melinda a szélen szintén gyors volt és lendületes, hasznunkra lesz, akárcsak Csupor Csenge. A többiekkel is elégedett voltam. Azért két belső embert még el tudnék képzelni a csapatban, hogy igazán teljes legyen a keretünk" - mondta Csomor Tibor.

A torna gólkirálya Trulik Marietta (Mogaac), legjobb játékosa Imrefalvi Lilla (VKCSK) lett, míg a bükiek hálóőrét választották a legjobb kapusnak.

 
Nemzetközi tornát rendezünk PDF Nyomtatás E-mail
2011. augusztus 25. csütörtök, 12:19

Csapatunk nemzetközi tornát rendez szombaton reggel 9 órától Ikrényben. Rajtuk kívül a Bük, a Mogaac-Mosonszolnok és a szlovák Handball Zlatna lép pályára a 2x25 perces meccseken.

 
Csoportbeosztás és sorsolás PDF Nyomtatás E-mail
2011. július 28. csütörtök, 08:16

Elkészült az NB I/B Nyugati csoport 2011/12-es szezonjának csoportbeosztása és sorsolása.

A bajnokság csapatai: VKCSK, Mohács, Szent István Építők, Szentendre, PTE-PEAC, Kispest, FTC II, Pénzügyőr-Spartacus, Audi-ETO II, Siófok II, Marcali, Vasas.

A sorsolásunk. 1. forduló, 2011. szeptember 18.: VKCSK?Vasas. 2. forduló, szeptember 25.: Marcali?VKCSK. 3. forduló, október 2.: VKCSK?Siófok II. 4. forduló, október 9.: Audi-ETO II?VKCSK. 5. forduló, október 15.: VKCSK?Pénzügyőr-Spartacus. 6. forduló, október 30.: FTC II?VKCSK. 7. forduló, november 6.: VKCSK?Kispest. 8. forduló, november 13.: PTE-PEAC?VKCSK. 9. forduló, november 20.: VKCSK?Szentendre. 10. forduló, november 27.: Szent István Építők?VKCSK. 11. forduló, december 4.: VKCSK?Mohács.

12. forduló, 2012. február 19.: Vasas?VKCSK. 13. forduló, február 26.: VKCSK?Marcali. 14. forduló, március 4.: Siófok?VKCSK. 15. forduló, március 11.: VKCSK?Audi-ETO II. 16. forduló, március 17.: Pénzügyőr-Spartacus?VKCSK. 17. forduló, április 1.: VKCSK?FTC II. 18. forduló, április 15.: Kispest?VKCSK. 19. forduló, április 29.: VKCSK?PTE-PEAC. 20. forduló, május 6.: Szentendre?VKCSK. 21. forduló, május 13.: VKCSK?Szent István Építők. 22. forduló, május 20.: Mohács?VKCSK.

A teljes sorsolás itt olvasható.

 
Alakul a csapat PDF Nyomtatás E-mail
2011. augusztus 13. szombat, 19:27

Javában készül csapatunk az új idényre. Csomor Tibor vezetőedzőnk szerint nehéz szezon előtt állunk, de azért bízik a csapatban.

?Némileg változott a keretünk, hiszen Fábián Ágnes és Raucsik Krisztina abbahagyta a játékot, s távozott az ETO-s Horváth Dóra és Burghardt Lukrécia is. Ami biztos, érkezik az Alcoától kettős igazolással a kapus Cziráki Fanni és a lövő Németh Krisztina. Visszatér hozzánk a beállós Csupor Csenge Csömörről, s az ETO-ból jön a szélső Papp Melinda. A belső posztokra két játékost még tervezünk leigazolni, s remélem, az Audi-ETO-
val meglévő kapcsolat még szorosabbá válik. Jó hír, hogy irányítónk, Kovács Tímea teljes értékű munkát végezhet. Nehéz év előtt állunk, de remélem, a korábbi évekhez hasonlóan tisztesen helytállunk? ? mondta Csomor Tibor, aki hozzátette: az ifjúsági csapatnál váltás történt a kispadon, Ritter Erika helyett Pánczél Krisztina irányítja a munkát, s van kapusedzője is klubunknak Szalai Andrea személyében.

A klubnál várják a kézilabda iránt érdeklődő fiatalok jelentkezését a 30/956-5088-as számon Csomor Tibornál.

 
Így értékelte a játékosokat az edző PDF Nyomtatás E-mail
2011. június 26. vasárnap, 10:13

Csomor Tibor egyénileg is értékelte játékosait. Összességében elmondható, mindenki igyekezett a legjobbját adni, ami azért a mérkőzések többségében sikerült is. Persze akadnak hiányosságok is, ezek kiküszöbölésén kell dolgozni a jövőben. A folytatásban egyenként is elolvasható a játékosokról vezetőedzőnk véleménye.

 

Bővebben...
 
« ElsőElőző919293949596979899100KövetkezőUtolsó »

95. oldal / 120

Támogatóink

Támogassa személyi jövedelemadója 1%-ával a VKCSK-t! Adószám: 18971868-1-08.
Kiemelt támogatónk a Kicsi Kocsi Autósbolt (Csomor és Társai Kft.), a Gabusz Kft. és a Newage Fitness & Gym. Köszönjük!

Keresés

Ki olvas minket

Oldalainkat 14 vendég böngészi

Szavazások

Hányadik helyen végzünk a bajnokságban?
 


Friss hírek


Az oldalt a PC-Futár Bt. az IT megoldások házhoz szállítója készítette.