VKCSK.hu


Elszalasztott győzelem PDF Nyomtatás E-mail
2011. április 10. vasárnap, 10:39

Az első percekben kimaradt sok ziccer, amelyekből leindult az ellenfél, s pillantok alatt elhúzott (3-0). Utána rendeztük a sorokat, s a 20. percben már mi vezettünk 12-9-re, de a rossz ziccerkihasználással felhoztuk az ellenfelet, sőt, egygólos hátrányba kerültünk a félidőre. A védekezésünk és a kapusteljesítményünk ebben az időszakban gyakorlatilag a nullával volt egyenlő. A második félidőben bentmaradt a csapat az öltözőben, és három góllal elhúzott a Szpari. Szerencsére edzőnk megnyugtatta a csapatot, észhez tértünk, s ennek köszönhetően átvettük a vezetést. Három-négy gólos előnyünknél azonban a játékvezetők kissé szigorúan harmadszor is kiállították Burghardtot, nem sokkal utána pedig Horváth Dórát. Az utolsó tíz percre az átszervezés után Szegedi irányított, Raucsik lett a balszélső, s bár a rossz visszarendeződéseink miatt egy gólra olvadt az előnyünk, nekünk állt a meccs, mert mi támadtunk 15 másodperccel a vége előtt. Ekkor ahelyett, hogy sok faultot csináltatunk volna, elkapkodtuk a támadást, a játékvezetők is elvették tőlünk a labdát, holott sáncolt lövés volt, a hazaiak leindítottak bennünket, Imrefalvi csak szabálytalanul tudta megakadályozni a szélsőt, és az időn túli hetesből kiegyenlítettek a hazaiak.

Ificsapatunk messze állt a pontszerzéstől: 40-22-re kiakpott

A 20. forduló további eredményei: PTE-PEAC-Vasas 41-25, Kozármisleny-Nagykanizsa 22-34, Mohács-Audi-ETO II 23-21, Tolna-Marcali 27-45, Szentendre-FTC II 31-31, Kispest-Szent István Építők 28-25.

Az ifibajnokságban: PTE-PEAC-Vasas, Kozármisleny-Nagykanizsa 29-10, Mohács-Audi-ETO II 35-34, Tolna-Marcali 28-44, Szentendre-FTC II 21-32, Kispest-Szent István Építők 15-36.

 

 
Fontos lenne a győzelem PDF Nyomtatás E-mail
2011. április 07. csütörtök, 10:15

Három hét szünet után csapatunk szombaton 11 órakor a Pénzügyőr-Spartacus otthonában lép pályára. Csomor Tibor edző elmondta: fontos lenne számukra a két pont megszerzése.

"Hosszú volt egy kicsit a szünet, melyet felemásan tudtunk kihasználni. Inkább alapozó jellegű munkát végeztünk, melyet egymás közti játékkal, valamint a tanítóképző csapat elleni edzőmeccsel színesítettünk. Sajnos ezen Csiszár Klaudia megsérült, kifordult a bokája s bár a héten edzett, kérdéses a játéka. Ha nem lép pályára, nehéz lesz őt pótolni. Rajta kívül Schmied Barbara beteg, ő sem biztos, hogy játszhat. A Spartacus a tavaszra megerősödött, a kötelező győzelmeket hozta. Nehéz dolgunk lesz, de igazából csak a győzelem elfogadható számunkra. Bízom benne, hogy összejön a siker, nagyon ránk férne" - mondta Csomor Tibor.

 
Nehéz ETO-siker PDF Nyomtatás E-mail
2011. április 05. kedd, 20:09

A 23. fordulóból előrehozott mérkőzésen az Audi-ETO II csak nehezen nyert Nagykanizsán. Eredmény: Nagykanizsa-Audi-ETO II 32-36. Az ifiben: Nagykanizsa-Audi-ETO II 7-44.

 
Hárommillió forintot kaptunk PDF Nyomtatás E-mail
2011. április 05. kedd, 19:59

A közelmúltban döntött a győri önkormányzat a pályázati úton támogatott sportágak támogatási keretének felosztásáról. Jó hír, hogy a korábbinál nagyobb pénzösszeghez jut csapatunk, hiszen a közgyűlés végül hárommillió forintot szavazott meg a klubnak. Csomor Tibor elnök elmondta: természetesen nagyon örülnek a pénznek, mellyel a szezon hátralévő meccseit gond nélkül be tudjuk fejezni. A klub első embere már a hétvégi fordulóban a Pénzügyőr-Spartacus ellen szeretné bizonyítani, jó helyre került a pénz.

 
Vereség tartalékosan PDF Nyomtatás E-mail
2011. március 19. szombat, 13:29

Az Audi-ETO kettős igazolással rendelkező játékosai, valamint a beteg Szegedi nélkül felálló csapatunk a találkozó elején még tartotta a lépést a szentendreiekkel, a folytatásban azonban állandósult a vendégek három-négy gólos vezetése, sőt, a játékrész második felében már hét gól is volt a hátrányunk (8-15). A szünetig azért sikerült feljebb zárkóznunk, s fordulás után is maradt ez a különbség. Bő tíz perc után egy erősen vitatható kétperces kiállítást tett szóvá vezetőedzőnk, amiért ő is két percet kapott, majd miután tovább reklamált, villant a piros lap. Ez az ítélet egy rövid időre felpaprikázta a lányokat, de a tartalékos csapat láthatóan elfáradt, s végül már a háromgólos különbséget sem tudta tartani, s végül hét góllal kikapott. Bár nem játszott jól a csapat, teljes létszámban akár újabb meglepetést is szerezhetett volna.

Az ificsapat szép sikert ért el: Ritter Erika tanítványai 24-20-ra győztek.

A 19. forduló további eredményei: Szent István Építők-Pénzügyőr-Spartacus 26-28, Vasas-Kispest 25-27, Marcali-Kozármisleny 36-19, Audi-ETO II-Tolna 67-13, FTC II-Mohács 28-23, Nagykanizsa-PTE-PEAC 32-36.

Az ifibajnokságban: Szent István Építők-Pénzügyőr-Spartacus 26-27, Vasas-Kispest 33-19, Marcali-Kozármisleny 33-26, Audi-ETO II-Tolna 64-18, FTC II-Mohács 32-23, Nagykanizsa-PTE-PEAC 19-26.

 
« ElsőElőző919293949596979899100KövetkezőUtolsó »

99. oldal / 120

Támogatóink

Támogassa személyi jövedelemadója 1%-ával a VKCSK-t! Adószám: 18971868-1-08.
Kiemelt támogatónk a Kicsi Kocsi Autósbolt (Csomor és Társai Kft.), a Gabusz Kft. és a Newage Fitness & Gym. Köszönjük!

Keresés

Ki olvas minket

Oldalainkat 152 vendég böngészi

Szavazások

Hányadik helyen végzünk a bajnokságban?
 


Friss hírek


Az oldalt a PC-Futár Bt. az IT megoldások házhoz szállítója készítette.