VKCSK.hu


A végjátékot buktuk el PDF Nyomtatás E-mail
2010. február 14. vasárnap, 11:00

A bajnokság tavaszi szezonjának nyitófordulójában a Vasas volt a VKCSK vendége. A győrieknél Mehlmann Ibolya még nem léphetett pályára, mert a játékengedélye nem érkezett meg Dániából. Az ezzel kapcsolatos költségeket azonban már elutalta a klubvezetés. Ugyancsak hiányzott Hajnalné Raucsik Krisztina is munkahelyi elfoglaltsága miatt - ő valószínűleg a második fordulóban, Szombathelyen sem tud játszani -, valamint Lelkes Noémi betegség miatt.

A vendégek kezdtek jobban, 2-0-ra vezettek, de magához tért a VKCSK, s fordított, sőt, jó játékával el is húzott ellenfelétől: 6-3-ra, majd 14-9-re is vezetett a győri gárda. Fordulás után viszont "bentmaradtak" az öltözőben a hazaiak, s pillanatok alatt felzárkózott a Vasas (18-17). Úgy tűnt, mintha egy kissé fáradtabb lenne a VKCSK, így nem sikerült újítani. Fej fej mellett haladt így is a két gárda, hol az egyik, hol a másik félnél volt a minimális előny. A végjátéknak 28-27-es hazai vezetéssel vágtak neki a csapatok, de ezután már csak a vendégek voltak eredményesek - háromszor is -, így a vége vereség lett.

További részletek itt.

 
Mehlmann a VKCSK-ban! PDF Nyomtatás E-mail
2010. február 06. szombat, 21:56

Mehlmann Ibolya, az ETO és a Dunaferr korábbi világbajnoki ezüst- és bronzérmes jobbátlövője tavasszal a VKCSK-t erősíti. Erről állapodott meg egymással a balkezes játékos és Csomor Tibor, klubunk elnöke. Mehlmann utoljára Dániában kézilabdázott, majd 2008 decemberében egészséges kisfiúnak, Olivérnek adott életet. Azóta az anyaság tölti ki napjait, de pár hónapja egyedül elkezdte az edzéseket, mert mindenképpen szeretett volna visszatérni a pályára. Ibolya korábban elmondta: nem mond le arról, hogy visszatérjen az élvonalba, sőt, a válogatottság is szerepel a tervei között.

Mehlmann IbolyaCsomor Tibor örül, hogy Mehlmann náluk tér vissza a pályára: "Ezzel az együttműködéssel mindenki jól járhat. Remélhetőleg Ibi segíthet nekünk abban, hogy jól sikerüljön a tavaszi szezonunk, ezáltal pedig visszasegíthetjük őt a magasabb osztályba."

 
Négy pont hiányzik PDF Nyomtatás E-mail
2010. január 28. csütörtök, 19:30

A győri VKCSK kilenc pontot gyűjtött az ősz során, s ezzel a kilencedik helyen zárta az őszt az NB I/B-ben. Bár Csomor Tibor vezetőedző – egyben a klub elnöke – nem elégedetlen, azért hiányérzete van.

„A tavalyi együttes több mint fele kicserélődött, sok új játékos érkezett, így kellett kis idő, hogy összerázódjon a társaság. A bajnokság első fele valamivel jobban sikerült, hiszen bravúrpontokat sikerült szerezni: a Marcali ellen döntetlent értünk el, a Nagyatádot viszont idegenben győztük le, ami nagy fegyvertény volt. Emiatt fáj nagyon, hogy Nagykanizsán és Szentendrén kikaptunk, pedig mindkét meccset meg kellett volna nyernünk. Ekkorra már kezdett kijönni, hogy Kovács Tímea megsérült, s többen munkahelyi elfoglaltság miatt egyre kevesebb edzésen tudtak részt venni, sőt, volt, hogy emiatt meccsről is hiányzott játékos. Sajnos olyan jól nem állunk, hogy ha a kezdősorból kiesik valaki, azt pótolni tudjuk” – fogalmazott Csomor Tibor, aki a védekezésben látja a legnagyobb hiányosságot.

 

Bővebben...
 
« ElsőElőző101102103104105106107KövetkezőUtolsó »

107. oldal / 107

Támogatóink

Támogassa személyi jövedelemadója 1%-ával a VKCSK-t! Adószám: 18971868-1-08.
Kiemelt támogatónk a Kicsi Kocsi Autósbolt (Csomor és Társai Kft.), a Gabusz Kft. és a Newage Fitness & Gym. Köszönjük!

Keresés

Ki olvas minket

Oldalainkat 16 vendég böngészi

Szavazások

Hányadik helyen végzünk a bajnokságban?
 


Friss hírek


Az oldalt a PC-Futár Bt. az IT megoldások házhoz szállítója készítette.