VKCSK.hu


Vereség Kispesten PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2010. november 07. vasárnap, 10:35

Csapatunk Kispestre látogatott, s bár nagyon bíztak a lányok a sikerben, csalódniuk kellett. Az első öt percben állva hagyott bennünket a Kispest, 5-0-ra ellépett, s innentől kezdve már nem is tudott talpra állni együttesünk. A különbség fokozatosan nőtt, a szünetben már kétszámjegyű (12) volt a különbség. Hiába kérte edzőnk Csomor Tibor a kemény védekezést, pont ebben mondott csődöt a csapat, hiszen harminc perc után 21 kapott gól állt a nevünk mellett. A második félidő ilyen szempontból értékelhetetlen volt, ekkor már valamelyest jobban tartottuk magunkat, a vége azonban így is csúfos vereség lett.

Az ificsapatunk jól tartotta magát, ám az utolsó másfél perc nem sikerült Ritter Erika tanítványainak, így 22-19-es vereség lett a vége.

A 8. forduló további eredményei: PTE-PEAC-Szent István Építők 30-21, Kozármisleny-Vasas 29-31, Mohács-Marcali 17-24, Tolna-Nagykanizsa 29-47, Szentendre-Pénzügyőr-Spartacus 39-33, Audi-ETO II-FTC II 22-24.

Az ifibajnokságban: PTE-PEAC-Szent István Építők 15-41, Kozármisleny-Vasas 34-29, Mohács-Marcali 39-24, Tolna-Nagykanizsa 26-27, Szentendre-Pénzügyőr-Spartacus 28-30, Audi-ETO II-FTC II 27-20.

Hozzászólás (0)
Hozzászólás
Adatok:
Hozzászólás:
Biztonság
Adjuk meg a képen látható kódot a hozzászólás elmentéséhez.
Módosítás dátuma: 2010. november 10. szerda, 16:42
 

Támogatóink

Támogassa személyi jövedelemadója 1%-ával a VKCSK-t! Adószám: 18971868-1-08.
Kiemelt támogatónk a Kicsi Kocsi Autósbolt (Csomor és Társai Kft.), a Gabusz Kft. és a Newage Fitness & Gym. Köszönjük!

Keresés



Friss hírek


Az oldalt a PC-Futár Bt. az IT megoldások házhoz szállítója készítette.