VKCSK.hu


Csak a győzelem elfogadható PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2010. március 19. péntek, 12:26

Holnap 11.45 órától a Nagyatád együttesével mérkőzik csapatunk. A két csapat között jelenleg három pont a különbség a mi javunkra, így egy esetleges sikerrel tisztes távolságba kerülhetünk egyik fő riválisunkkal szemben. Vezetőedzőnk, Csomor Tibor szerint azonban ehhez sokkal jobb teljesítményre lesz szükség, mint amilyet legutóbb Marcaliban nyújtott a csapat.

"A múlt héten a játékosok nem a megbeszéltek szerint játszottak. Ennek köszönhetően az ötödik percben már nyolc-kettő volt oda, s onnan ugyan próbáltunk kapaszkodni, de valahogy nem volt lendület a játékunkban. Lassan járattuk körbe a labdát, kevés volt a váratlan elem, s sok az előkészítetlen lövés. Ami viszont bizakodásra ad okot, az Kovács Timi teljesítménye, aki remekül küzdött, s igyekezett összefogni a társaságot. A Nagyatád ellen ennél sokkal több kell, mert szeretnénk őket még jobban leszakítani, ehhez viszont csak a két pont megszerzése az elfogadható. Könnyű meccsre nem számítok. Az ellenfélnél leginkább Mátyás Augusztára kell odafigyelnünk, aki meccsenként átlagban valamivel több mint tíz gólt lő, s vezeti is a góllövőlistát. Nálunk mindenképpen jó hír, hogy Raucsik Krisztinára ismét számíthatok, az ő rutinja rengeteget érhet. Gondot jelent viszont Csiszár Klaudia és Ruskó Katalin hiánya. Előbbi utazás, utóbbi pedig munka miatt kénytelen kihagyni a találkozót" - mondta Csomor Tibor.

Ősszel sikerült 35-30-ra nyernünk Nagyatádon, ami az első idegenbeli pontokat jelentette a szezonban. Tavaly viszont mindkétszer soros ellenfelünk győzött: idegenben 42-27-re, Győrben 30-26-ra kaptunk ki. Remélhetőleg holnap kora délutánra a két együttes mérlege ötven-ötven százalékos lesz...

Hozzászólás (0)
Hozzászólás
Adatok:
Hozzászólás:
Biztonság
Adjuk meg a képen látható kódot a hozzászólás elmentéséhez.
Módosítás dátuma: 2010. március 19. péntek, 21:09
 

Támogatóink

Támogassa személyi jövedelemadója 1%-ával a VKCSK-t! Adószám: 18971868-1-08.
Kiemelt támogatónk a Kicsi Kocsi Autósbolt (Csomor és Társai Kft.), a Gabusz Kft. és a Newage Fitness & Gym. Köszönjük!

Keresés



Friss hírek


Az oldalt a PC-Futár Bt. az IT megoldások házhoz szállítója készítette.