VKCSK.hu


Nyugodtan játszhatunk PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2011. október 28. péntek, 15:17

Csapatunk vasárnap 17.30 órakor az FTC II vendégeként az esélytelenek nyugalmával készülhet. Mint azt vezetőedzőnk, Csomor Tibor elmondta, igyekeztek kihasználni a kéthetes bajnoki szünetet:ű

?Az erőnlétre helyeztük a hangsúlyt az első napokban, a mostani hét második felében pedig technikai jellegű edzéseink voltak. Szabó Vivient leigazoltuk a Széchenyitől, vele a belső posztokon nőtt a variációs lehetőségünk. Szerencsére nincsenek sérültjeink, a kettős igazolással rendelkezők is játszhatnak. Célunk elsődlegesen a tisztes helytállás, de szeretnénk a tavaszi, győri meccshez hasonlóan meglepetést okozni.?

Módosítás dátuma: 2011. október 29. szombat, 17:49
 
Hatgólos előnyről veszítettünk PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2011. október 16. vasárnap, 18:27

Csapatunk hiába vezetett a szünetben hat góllal, a végén egygólos vereséget szenvedett hazai pályán a Pénzügyőr-Spartacustól.

A fehérvári kölcsönjátékosokat és az eltiltott Csiszárt nélkülöző csapatunk 2-0-ás előnyre tett szert, de 4-2-re és 8-4-re már a vendégek vezettek. Ekkor időt kért Csomor Tibor, ami hatásosnak bizonyult, hiszen a folytatásban beindult a gépezet, s a szünetig egy 15-5-ös szakasszal hat góllal elléptünk.

Szünet után aztán rá sem lehetett ismerni a csapatra. Rengeteg volt a hiba, kimaradtak a ziccerek, jöttek az eladott labdák, s a 45. percben ki is egyenlített a Pénzügyőr, sőt, a vezetést is átvette, volt, hogy két góllal. Megvolt az esély a visszazárkózásra, de Vida hetese kimaradt, valamint fontos pillanatban Kovács Tímea is eladott egy labdát. A végén az öt másodperc már kevés volt legalább az egyik pont megszerzéséhez. Az eredményben a hiányzók mellett Imrefalvi betegsége is belejátszott, átlövőnket nem nagyon tudta cserélni edzőnk.

A juniorgárda csúnya vereségbe szaladt bele: a vége 19-45 lett.

További eredmények: Szent István-Építők-Kispest 27-31, Marcali-Audi-ETO II 20-37, Mohács-FTC II 30-21, Szentendre-PTE-PEAC 28-23, Vasas-Siófok II 42-25.

A juniorbajnokságban: Szent István-Építők-Kispest 43-15, Marcali-Audi-ETO II 19-55, Mohács-FTC II 33-26, Szentendre-PTE-PEAC 32-27, Vasas-Siófok II 29-35.

Módosítás dátuma: 2011. október 16. vasárnap, 20:39
 
Fontos lenne győzni PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2011. október 15. szombat, 13:20

Csapatunk vasárnap 17.30 órakor a szintén egy győzelemmel és három vereséggel álló Pénzügyőr-Spartacust fogadja a Magvassy-csarnokban. Edzőnk, Csomor Tibor mindenképpen a két pont megszerzésére számít.

"Egy hete az Audi-ETO II ellen a második félidőben már elfogadhatóbb játékot nyújtottunk, de vasárnap ennél még több kell. Hazai pályán bízom abban, hogy sikerül megszerezni a győzelmet, hogy a középmezőnyben ott legyünk. Sajnos vannak problémáink, hiszen a két fehérvári kölcsönjátékosra nem számíthatok, s a kupameccsen kiállított Csiszár is kétmeccses büntetést kapott, emellett pedig Karácsony is kisebb sérüléssel küzd. Bízom azonban a csapatban, hogy átérzi a helyzetet és odateszi magát annak érdekében, hogy meglegyen a siker"- mondta Csomor Tibor.

 
Papírforma-eredmény PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2011. október 08. szombat, 13:21

Az erősen tartalékos csapatunk az esélytelenek nyugalmával léphetett pályára, a tét csak az lehetett, hogy minél kisebb különbségű vereséget szenvedjenek a bajnokság első számú esélyesének számító ETO-s fiataloktól. A találkozó elején magához ragadta a kezdeményezést a hazai gárda, melynek megkönnyítettük a dolgát a sok blokkba lőtt labdával. Ezekből ugyanis rendre leindítottak bennünket a zöld-fehérek. Szünet után már nagyobb ellenállást sikerült kifejteni, de ekkor is sokszor lőtt könnyű gólt az Audi-ETO II. A második harminc percet csak 12-8-ra veszítettük el, így a vége húszgólos vereség lett. Az utolsó gól egy másodperccel a vége előtt esett, ennyin múlt, hogy nem maradtunk húsz gólon belül.

A juniorcsapatunk is kikapott, Pánczél Krisztina együttese azért jól helytállt, a vége 38-21 lett az Audi-ETO II javára.

További eredmények: PTE-PEAC-Vasas 26-21, Pénzügyőr-Spartacus-Mohács 17-22, Kispest-Szentendre 36-19, FTC II-Szent István Építők 30-25, Siófok-Marcali 43-38.

A juniorbajnokságban: PTE-PEAC-Vasas 43-23, Pénzügyőr-Spartacus-Mohács 36-33, Kispest-Szentendre 32-44, FTC II-Szent István Építők 17-24, Siófok-Marcali 39-25.

Módosítás dátuma: 2011. október 13. csütörtök, 20:38
 
Az esélytelenek nyugalmával PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2011. október 07. péntek, 11:42

Egymás ellen játszik szombaton 13 órakor a két győri NB I/B-s gárda a Magvassy-csarnokban. A bajnoki címre törő Audi-ETO II egyértelmű esélyese a VKCSK elleni összecsapásnak. Tisztában van ezzel vezetőedzőnk, Csomor Tibor is:

?A hétközi kupavereség után nehéz mit mondani, abban bízom, hogy lesz annyi tartása a lányoknak, hogy megfelelő ellenállást tanusítsanak. Jó lenne tíz gólon belül maradni, de ehhez teljes koncentrációra lesz szükség. Gond, hogy a Haladás ellen kiállított Csiszár biztosan nem játszhat, akárcsak iskolai elfoglaltsága miatt Papp. Emellett a fehérvári kölcsönjátékosok sem lesznek.?

Módosítás dátuma: 2011. október 07. péntek, 20:18
 
« ElsőElőző919293949596979899100KövetkezőUtolsó »

92. oldal / 119

Támogatóink

Támogassa személyi jövedelemadója 1%-ával a VKCSK-t! Adószám: 18971868-1-08.
Kiemelt támogatónk a Kicsi Kocsi Autósbolt (Csomor és Társai Kft.), a Gabusz Kft. és a Newage Fitness & Gym. Köszönjük!

Keresés



Friss hírek


Az oldalt a PC-Futár Bt. az IT megoldások házhoz szállítója készítette.