VKCSK.hu


Kötelező a győzelem PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2011. május 13. péntek, 13:34

Csapatunk szombaton 18 órakor a még pont nélkül álló Tolnán lép pályára. A győzelem kötelező lenne Csomor Tibor együttese számára, aki ennek ellenére kissé óvatos.

?Nem szabad lebecsülni a tolnaiakat, de tény, csalódott lennék, ha nem nyernénk. Csiszár Klaudia még műtét után lábadozik, Fábián Ágnes vírusos betegségéből még nem jött rendbe teljesen, míg Kovács Tímea rehabilitációs munkát végez, bár jól halad, az ő játékára sem számíthatok szombaton. Nélkülük is meg kell azonban oldani a feladatot, s nem tagadom, egy kicsit a Mohács ellen is készülünk. Szeretnék egy-két taktikai elemet gyakorolni, mert ugyan pontszámban már most bajnoki csúcsot értünk el, még nem mondtunk le arról, hogy az utolsó két meccsen, a papíron jóval esélyesebb ellenfelekkel szemben bravúrpontokat szerezzünk? ? mondta Csomor Tibor.

 
Hoztuk a kötelezőt PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2011. május 07. szombat, 19:06

Bár Csomor Tibor vezetőedzőnk nem számított könnyű mérkőzésre, szerencsére előérzete nem jött be, csapatunk simán verte a Kozármislenyt. Az elején rögtön elmentünk 3-0-ra, ekkor ugyan még két góllal válaszoltak a vendégek, a folytatásban azonban fokozatosan nőtt az előnyünk. Már az első félidő után tíz gólnál nagyobb volt a különbség, s ez a szünet után sem csökkent. Együttesünk végig jól pörgött, s a cserejátékosok is lehetőséghez jutottak. A vége fölényes siker lett, s ezzel gyakorlatilag a 9. helyet bebiztosítottuk, s versenyben vagyunk még a 8. pozícióért.

Ificsapatunk nem volt ilyen szerencsés: 27-26-ra kikapott.

A 23. forduló további eredményei: Pénzügyőr-Spartacus-Kispest 23-24, Szent István Építők-Tolna 43-14, FTC II-Marcali 25-26, Szentendre-PTE-PEAC 28-27. Korábban játszották: Nagykanizsa-Audi-ETO II 32-36, Vasas-Mohács 32-37.

Az ifibajokságban: Pénzügyőr-Spartacus-Kispest 46-13, Szent István Építők-Tolna 47-20, FTC II-Marcali 49-18, Szentendre-PTE-PEAC 28-25. Korábban játszották: Nagykanizsa-Audi-ETO II 7-44, Vasas-Mohács 30-35.

Módosítás dátuma: 2011. május 12. csütörtök, 19:28
 
Kellene a két pont PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2011. május 06. péntek, 16:25

Szombaton 19 órakor csapatunk a Kozármislenyt fogadja a Magvassy-csarnokban. Fontos lenne számunkra a két pont megszerzése, hiszen jó esetben megelőzhetjük a Marcali gárdáját, s előreléphetünk a nyolcadik pozícióba. Csomor Tibor vezetőedző azonban nem számít könnyű mérkőzésre az utolsó előtti gárda ellen.

?Az Audi-ETO-tól kölcsönkapott játékosok, vagyis Horváth Dóra és Burghardt Lukrécia délután ifimeccset játszik a zöld-fehéreknél, így kérdéses, milyen állapotban lesznek este. Csiszár Klaudia műtét miatt nem léphet már pályára, Fábián Ágnes és Karácsony Dóra pedig betegséggel küszködött a héten. Minden nehézség ellenére azért szeretnénk begyűjteni a két pontot? ? mondta a szakvezető.

 
A hajrában veszítettünk PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2011. április 30. szombat, 13:43

Bár nem a mi csapatunk volt az esélyese a Pécs elleni találkozónak, talán ennek köszönhetően nyugodtan játszottunk, s az első fél órában az történt, amit mi szerettünk volna. A bajnoki címre is esélyes pécsiek nem igazán találták az ellenszert, így végig fej fej mellett haladtak a csapatok. Még azt is elbírtuk, hogy kettős emberhátrányba kerültünk, s a második harminc percet is így kezdtük. Egészen a 45. percig nem változott a játék képe, 20-19-től viszont fokozatosan húzott el a hazai együttes, s végül behúzta a két pontot.

Ificsapatunk is kikapott: a vége 33-24-es vereség lett.

A 22. forduló további eredményei: Pénzügyőr-Spartacus-FTC II 23-30, Audi-ETO II-Marcali 34-16, Kozármisleny-Szent István Építők 24-26, Tolna-Vasas 21-46, Mohács-Nagykanizsa 38-30, Kispest-Szentendre 26-24.

Az ifibajnokságban: Pénzügyőr-Spartacus-FTC II 30-31, Audi-ETO II-Marcali 49-16, Kozármisleny-Szent István Építők 19-42, Tolna-Vasas 23-37, Mohács-Nagykanizsa 34-8, Kispest-Szentendre 20-24.

Módosítás dátuma: 2011. május 06. péntek, 16:42
 
Az esélytelenek nyugalmával PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2011. április 29. péntek, 13:22

Csapatunk szombaton 13 órakor Pécsen lép pályára. Csomor Tibor vezetőedző nem túl optimistán várja a mérkőzést: ?Eleve nem mi vagyunk az esélyesek, ráadásul a szünet is nagyon rosszul jött a számunkra. A Kispest legyőzése után kicsit úgy érzem a társaságon, mintha befejezettnek tekintené a bajnokságot. Pedig még vannak fontos meccseink, hiszen a Kozármislenyt és a Tolnát mindenképpen meg kell vernünk, s titkon abban bízom, hogy a három nagy közül is elcsípjük valamelyiket. Ami a mostani mérkőzést illeti, kisebb gond, hogy ballagási hét volt, s emiatt nem tudtunk úgy edzeni, ahogy szerettem volna."

A szakvezető hozzátette, hogy Csiszár Klaudia, Sarmon Alexandra és Raucsik Krisztina nem játszik, s kérdéses az érettségire készülő Wunderli Klaudia szereplése is. Ami viszont jó hír, hogy Kovács Tímea elkezdte az edzéseket.

"Komoly gondot jelent Csiszár kiesése, hiszen ő abszolút kezdőember, kicsit fájlalom, hogy szezon közepére időzítette a kezéből a csavarok kivételét. Talán megvárhatta volna ezt a pár mérkőzést. Kovácsra talán már a Tolna ellen számíthatok, az ő játéka sokat lendítene rajtunk" - mondta vezetőedzőnk, aki reméli, az esélytelenség kellő nyugodtságot ad a játékosoknak ahhoz, hogy esetleg meglepetést szerezzen.

"Megpróbálunk borsot törni az orruk alá, bár nem tudom, hogy a korai időpontban mennyire tudunk felpörögni egy jó négyórás buszozás után" - tette hozzá Csomor Tibor.

Módosítás dátuma: 2011. április 29. péntek, 14:02
 
« ElsőElőző919293949596979899100KövetkezőUtolsó »

97. oldal / 119

Támogatóink

Támogassa személyi jövedelemadója 1%-ával a VKCSK-t! Adószám: 18971868-1-08.
Kiemelt támogatónk a Kicsi Kocsi Autósbolt (Csomor és Társai Kft.), a Gabusz Kft. és a Newage Fitness & Gym. Köszönjük!

Keresés



Friss hírek


Az oldalt a PC-Futár Bt. az IT megoldások házhoz szállítója készítette.