VKCSK.hu


Több mint kötelező PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2010. november 27. szombat, 06:41

Vasárnap 13 órakor a Magvassy-csarnokban a Tolna együttesét fogadjuk. Ellenfelünk eddig valamennyi mérkőzését elveszítette, átlagosan 35(!) góllal, hiszen tíz meccsen a gólaránya mínusz 350 fölött van. Az ilyen találkozókra szokták mondani, hogy országos egyes, na meg azt, hogy ezek a meccsek a legnehezebbek. Remélhetőleg, utóbbi állítás nem állja majd meg a helyét, s csapatunk biztosan győz. Ennek ellenére vezetőedzőnk, Csomor Tibor óvatos.

"Kiszámíthatatlan a csapatom, bármire képes, de azért nagyon remélem, a Tolna legyőzése nem okoz majd gondot. A héten szándékosan nem is beszéltünk az ellenfélről, úgy készültünk, mintha az egyik éllovassal találkoznánk. Nem szabad senkit sem lebecsülnünk, mert ez visszaüthet. Csak a győzelem az elfogadható. Sajnos Kovács Timi után Raucsik Kriszta is kidőlt, külső bokaszalagja szakadt el rutinos szélsőnknek. Az idén hátralévő három meccsen biztosan nem léphet pályára. Nélkülük is nyernünk kell azonban, erre a két pontra ugyanis nagy szükségünk van, s akkor a nagy nehézségek ellenére aránylag pozitívan tekinthetünk a szezonra az utolsó két meccs előtt. Ott nem mi leszünk majd az esélyesek, de ez nem azt jelenti, hogy ne próbálnánk meg majd meglepetést szerezni. Előbb azonban legyünk túl a Tolnán, s lehetőleg sikerrel" - mondta Csomor Tibor.

 
Fontos győzelem PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2010. november 20. szombat, 20:15

Négypontos mérkőzést játszottunk Kozármislenyben, de az első félidő elején nagyon nem ment a szekér a csapatnak. Rengeteg ziccer maradt ki, sok volt az eladott labda, így a hazaiak 2-2 után 6-2-re elléptek. Csomor Tibor időt kért, rendezte a sorokat, s a szünetig sikerült kiegyenlíteni. A második félidőben mi szereztünk gyorsan két gólt, de egyenlítettek a hazaiak. A folytatásban nagy érvágás volt Fábián harmadik két perce, de a csapat küzdött, hajtott a sikerért, s az 56. percben már három góllal is vezettünk. Ötven másodperc alatt kaptunk aztán két gólt, majd fél perccel a vége előtt a Kozármisleny egész pályás letámadásra jött ki. Sikerült azonban egy kiállítást kicsikarni, s végül kihúzni a hátralévő időt, s győzelemmel befejezni a találkozót. A krónikához tartozik, hogy a betegség után visszatért Raucsik nagy valószínűség szerint bokaszalag-szakadást szenvedett.

A rengeteg hiányzóval kiálló ificsapatunknak nem sikerült ilyen jól a mérkőzés: Ritter Erika tanítványai sajnos 29-20-ra kikaptak.

A 10. forduló további eredményei: Audi-ETO II-Nagykanizsa 49-13, Mohács-Vasas 32-26, Marcali-FTC II 22-23, PTE-PEAC-Szentendre 32-22, Kispest-Pénzügyőr-Spartacus 34-22, Tolna-Szent István Építők 15-44.

Az ifibajnokságban: Audi-ETO II-Nagykanizsa 43-8, Mohács-Vasas 37-31, Marcali-FTC II 22-34, PTE-PEAC-Szentendre 26-24, Kispest-Pénzügyőr-Spartacus 10-33, Tolna-Szent István Építők 12-52.

Módosítás dátuma: 2010. november 21. vasárnap, 22:06
 
Egymásért kell küzdeni PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2010. november 19. péntek, 21:15

Szombaton 16 órakor Kozármislenybe utazunk, ahol négypontos meccset játszunk. Győzelem esetén három ponttal meglépnénk az ellenféltől, vereség esetén viszont a hazai gárda megelőzne bennünket a tabellán. Edzőnk, Csomor Tibor szerint mindenképpen okulni kell a Kispesttől és a Pécstől elszenvedett vereségből.

"Átbeszéltük a két meccs tanulságait. Ami egy kicsit meghökkentett, hogy nem éreztem az összhangot a csapatban, nincs egymásért való küzdés. Vannak fellángolásaink, de ez kevés. Azt kértem a lányoktól, hogy felejtsük el, mi történt korábban, a buszra egy önbizalommal teli társaság szálljon fel, s ez egészen a meccs végéig maradjon is meg. A győzelemhez ugyanis küzdés és önbizalom kell. Sajnos néhány játékosnál talán a konkurencia hiánya miatt akadnak mentális problémák, ezeket is el kellene hagyni. Szeretnénk nyerni, de az említettek miatt nem igazán tudom, mire számítsak. Én hiszek a csapatban, jó lenne, ha a játékosok is hinnének önmagukban, s végre mindent egy lapra feltéve harcolnának a sikerért" - mondta Csomor Tibor, aki már csak Kovács Tímeára nem számíthat, miután Raucsik Krisztina felgyógyult, s már edzett is, így valószínűleg Kozármislenyben pályára is lép.

Ellenfelünk honlapján így írnak a találkozóról.

Módosítás dátuma: 2010. november 19. péntek, 21:29
 
Újabb végzetes rövidzárlat PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2010. november 14. vasárnap, 12:08

Fontos mérkőzést játszott csapatunk a Péccsel, egy esetleges győzelemmel tartottuk volna a lépést a mezőny első felével. A találkozó elején a vendégek vezettek többször is két góllal, de rendre sikerült egyenlíteni, sőt, 12-10-re elhúzni. Bő húsz perc után 17-13-nál leült a társaság, s már a szünetre pécsi előnnyel vonulhattak a felek.

Fordulás után az "öltözőben maradtak" a lányok, zsinórban öt gólt lőtt az ellenfél, ezzel 24-18-ra elhúzott, sőt, már 28-20 is volt a baranyaiak javára. Ekkor feltámadt a csapatunk, fokozatosan dolgozta le hátrányát, s 27-28-nál az egyenlítésért támadott. Ezekben a percekben azonban sorra elkapkodta a lövéseket a társaság, ráadásul egy-két játékvezetői ítélet sem nekünk kedvezett, így rövid idő alatt ismét ellépett a Pécs (27-31). Ekkor talán lélekben fel is adta a mérkőzést a csapat, így a vége hatgólos vereség lett.

Mindent egybevetve, jó és pocsék időszak váltogatta egymást csapatunknál, sajnos utóbbi tartott tovább, így olyan mérkőzés végén kellett fejet hajtani az ellenfél előtt, melyben sokkal több, akár a győzelem is benne volt.

Az ifjúsági csapatunk "visszavágott" a felnőttek vereségéért: Ritter Erika tanítványai 42-29-re győztek.

A 9. forduló további eredményei: Szent István Építők-Kozármisleny 24-20, FTC II-Pénzügyőr-Spartacus 31-29, Marcali-Audi-ETO II 21-25, Nagykanizsa-Mohács 27-35, Vasas-Tolna 56-19, Szentendre-Kispest 29-28.

Az ifibajnokságban: Szent István Építők-Kozármisleny 37-15, FTC II-Pénzügyőr-Spartacus 33-33, Marcali-Audi-ETO II 22-41, Nagykanizsa-Mohács 13-37, Vasas-Tolna 38-17, Szentendre-Kispest 28-26.

Módosítás dátuma: 2010. november 20. szombat, 20:41
 
Új helyszínen a Pécs ellen PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2010. november 12. péntek, 22:14

Vasárnap délelőtt 11 órakor a PTE-PEAC gárdáját fogadjuk. Nemcsak a kezdési időpont szokatlan, hanem a helyszín is az lesz, ugyanis a megszokott Magvassy-csarnok helyett a Bercsényi-gimnázium tornaterme ad otthont a találkozónak. Korai kezdés ide, új hely oda, vezetőedzőnk, Csomor Tibor csak a győzelmet tudná elfogadni. Bár tudja, a pécsiek valamivel esélyesebbek.

"Nem lehet más a cél, mint a győzelem. Kellenek a pozitív meglepetések, hogy ne szakadjunk le annyira a mezőny első felétől. A Pécs elleni meccsre nem volt könnyű a felkészülés, a diákolimpia miatt szerdán kevesen voltunk edzésen, ezen felül pedig nekünk is szokni kell majd a pályát vasárnap. Könnyen megeshet, hogy ez megzavar bennünket. Mégis azt kell mondanom, hogy a gyors, sokat futó Pécs ellen meg kell próbálnunk mindent a két pont megszerzéséért. Fel kell vennünk velük a kesztyűt futóteljesítményben és gyorsaságban, valamint kemény védekezésre lesz végre szükség. Sajnos a játékunk is lehetne valamivel gördülékenyebb, ezen kell dolgoznunk, de hiányzókkal, kis létszámú edzésekkel ez nem lesz könnyű. A Pécs ellen biztosan nem játszik Kovács Timi és Raucsik Kriszta. Nélkülük kell megpróbálni győzni" - mondta Csomor Tibor.

Módosítás dátuma: 2010. november 12. péntek, 22:26
 
« ElsőElőző101102103104105106107108109110KövetkezőUtolsó »

104. oldal / 119

Támogatóink

Támogassa személyi jövedelemadója 1%-ával a VKCSK-t! Adószám: 18971868-1-08.
Kiemelt támogatónk a Kicsi Kocsi Autósbolt (Csomor és Társai Kft.), a Gabusz Kft. és a Newage Fitness & Gym. Köszönjük!

Keresés



Friss hírek


Az oldalt a PC-Futár Bt. az IT megoldások házhoz szállítója készítette.