VKCSK.hu


Játékos és szponzor kerestetik PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2010. augusztus 20. péntek, 09:08

Kevesebb mint egy hónap van hátra az NB I/B-s bajnoki rajtig, melyre csapatunk is készül. Igaz, nem a legideálisabb körülmények között, hiszen mint azt már megírtuk, igen foghíjas kerettel kénytelen dolgozni Csomor Tibor vezetőedző. Éppen ezért gondolt arra, hogy honlapunkon keresztül megpróbál játékosokat toborzni.

"Tanácstalan vagyok, tíz éve, mióta létezik a klub, nem éreztem ilyen kilátástalannak a helyzetet. Sajnos eljutottunk oda, hogy azon gondolkodom, van-e értelme tovább csinálni az egészet. Sem támogatót, sem játékost nem könnyű a mai helyzetben találni. Ezért szeretném felhívni azok figyelmét, akik esetleg úgy érzik, tudnának a csapaton segíteni, keressenek meg bátran. Legyen szó kézilabdásról vagy támogatóról. A megyében sokan játszanak, s többeknek biztosan kihívás és előrelépés lenne a másodosztályban való szereplés. Az elmondottakból kiderül, hogy nem dúskálunk a pénzben, de tisztességgel lejátszottuk eddig valamennyi szezonunkat, s osztályváltásra - legalábbis visszafelé - eddig nem kényszerültünk. A cél most is az, hogy megkapaszkodjunk az NB I/B-ben. Remélhetőleg a következő napokban, hetekben megoldódnak a problémák, s optimistábban tekinthetünk a szezonkezdet elé" - fogalmazott Csomor Tibor, akit a 30/9565-088-as telefonszámon lehet keresni.

 
Csomor Tibor: "Kevesen vagyunk" PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2010. augusztus 11. szerda, 11:26

Másfél hete kezdte meg a felkészülést az új idényre csapatunk. Csomor Tibor elnök jelenleg nem túl optimista. Mint mondta, Gyurkovics Rita, Benkovics Barbara, Wunder Eszter tanulmányai miatt Budapestre költözött, míg Csizmadia Júlia visszatért Szigetszentmiklósra. Őri Szandra pedig családi okok miatt abbahagyta a játékot. Az érkezési oldalon egyelőre csak a Székesfehérvárról kettős igazolással érkező beálló, Kapási Anna szerepel, s talán az ETO-tól kap játékost a csapat.

Csomor Tibor

"Nem vagyunk egyszerű helyzetben, nem igazán látom a jövő évi csapatot. Belső posztokon vagyunk nagyon kevesen, remélem, ez változik a bajnoki rajtig" ? fogalmazott Csomor Tibor.

A lányok szeptember 8-án a Magyar Kupában a Szombathellyel mérkőznek, majd 12-én a bajnokságban - a sorsolással ellentétben - hazai környezetben kezdenek a Marcalival, miután a két csapat felcserélte a pályaválasztói jogot.

"Addig még játszunk néhány felkészülési mérkőzést, ami már biztos, hogy augusztus 28-án Bükön lesz két meccsünk. Jó lenne, ha addigra azért kitisztulna előttem a kép, s pozitív irányba változik minden" - fogalmazott Csomor Tibor.

Módosítás dátuma: 2010. augusztus 11. szerda, 11:43
 
Hétfőn kezdünk PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2010. július 30. péntek, 19:58

Hétfőn elkezdjük a munkát az új idényre. Mint azt edzőnk, Csomor Tibor elmondta, jó hír, hogy a keret gyakorlatilag együtt marad. Mint ismeretes, Mehlmann Ibolya a Veszprém játékosa lett, s bár Ruskó Katalin távozása is a "levegőben lógott", végül kiváló átlövőnk is nálunk folytatja, mint ahogy visszatér hozzánk Vida Ingrid is, aki az előző bajnokságban az NB I-es Veszprém játékosa volt.

"Heti négy edzés és sok-sok edzőmeccs szerepel a felkészülési programban. Sajnos az anyagi helyzetünkben komoly változás nem történt, de a korábbi évekhez hasonlóan most is azon vagyunk, hogy a lehető legtöbbet kihozzuk a idényből. A mezőny kissé átalakult, s nem lett gyengébb. Ha azonban hiszünk magunkban, akkor azért megismételhető a legutóbbi szereplés. Örülök, hogy "Rusi" marad, s Vida Ingrid érkezése is erősítést jelent. A játékoskeret a következő hetekben azért még alakulhat, nem tudni, hogy például az ETO-tól kit kapunk. Erről még egyeztetnem kell Róth Kálmánnal, az ETO utánpótlás szakmai igazgatójával" - mondta honlapunknak Csomor Tibor, akit egyébként a közelmúltban Borkai Zsolt, Győr polgármestere is fogadott. Edzőnk - egyben a klub elnöke - a spanyolországi szenior Európa-bajnokságon szerzett bronzéremmel lepte meg a város első emberét.

 
"Feljutott" a Szekszárd PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2010. július 16. péntek, 14:21

A Magyar Kézilabda Szövetség elnöksége által létrehozott szakmai bizottság ma a női NB I megüresedett helyére a beadott szándéknyilatkozatok alapján a Szekszárd csapatát sorolta be. A Tolna megyeiek nyolc napot kaptak arra, hogy pótolják a nevezés még meglévő, az osztálykülönbségből adódó hiányosságait, ezekkel azonban várhatóan nem lesz gond, azaz a női NB I összetétele ezzel véglegesnek tekinthető. Hogy az NB I/B Nyugati csoportjának létszáma miként alakul, az a következő hetekben dől el, de nem elképzelhetetlen, hogy csak 13 csapat indul.

Módosítás dátuma: 2010. július 16. péntek, 14:26
 
Marcaliban kezdünk - FRISSÍTVE PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2010. július 13. kedd, 20:44

A Magyar Kézilabda Szövetségben elkészítették az NB I/B sorsolását. Ezen eldőlt, hogy a szeptember 12-i hétvégén a Marcali ellen a Magvassy-csarnokban kezdjük a bajnokságot. Az élvonalba felkerült Szekszárd helyett a Tolna indul a bajnokságban.

A további őszi mérkőzések. Szeptember 19.: VKCSK-Nagykanizsa. Október 3.: Vasas-VKCSK. Október 10.: VKCSK-Szent István Építők. Október 17.: FTC II-VKCSK. Október 24.: Szentendre-VKCSK. Október 31.: VKCSK-Pénzügyőr-Spartacus. November 7.: Kispest-VKCSK. November 14.: VKCSK-Pécs. November 21.: Kozármisleny-VKCSK. November 28.: VKCSK-Tolna. December 5.: Mohács-VKCSK. December 12.: VKCSK-Audi-ETO II.

A tavaszi mérkőzések. Február 13.: Marcali-VKCSK. Február 20.: Nagykanizsa-VKCSK. Február 27.: VKCSK-Vasas. Március 6.: Szent István Építők-VKCSK. Március 13.: VKCSK-FTC II. Március 20.: VKCSK-Szentendre. Április 10.: Pénzügyőr-Spartacus-VKCSK. Április 17.: VKCSK-Kispest. Május 1.: Pécs-VKCSK. Május 8.: VKCSK-Kozármisleny. Május 15.: Tolna-VKCSK. Május 22.: VKCSK-Mohács. Május 29.: Audi-ETO II-VKCSK.

A teljes sorsolás megtalálható itt.

Módosítás dátuma: 2010. augusztus 20. péntek, 09:20
 
« ElsőElőző101102103104105106107108109110KövetkezőUtolsó »

110. oldal / 119

Támogatóink

Támogassa személyi jövedelemadója 1%-ával a VKCSK-t! Adószám: 18971868-1-08.
Kiemelt támogatónk a Kicsi Kocsi Autósbolt (Csomor és Társai Kft.), a Gabusz Kft. és a Newage Fitness & Gym. Köszönjük!

Keresés



Friss hírek


Az oldalt a PC-Futár Bt. az IT megoldások házhoz szállítója készítette.