Első pontjainkat szereznénk Nyomtatás
Írta: Administrator   
2018. február 02. péntek, 12:47

Közel két hónapos szünet után folytatódik a bajnokság. Csapatunk szombaton 16 órakor Ikrényben a Gárdony-Pázmánd együttesét fogadja. Csapatunk egyelőre pont nélkül áll, célunk, hogy végre megszerezzük az első győzelmet, ami azonban nem lesz könnyű.

"Helyzetünk jelentősen nem változott, hasonló gondokkal küzdöttünk a felkészülés során, mint eddig. Azaz hol többen, hol kevesebben voltak az edzéseken. Bízom benne, hogy teljes kerettel tudunk kiállni a nyitófordulóban, s a lányok odateszik magukat annak érdekében, hogy végre ne nulla pont álljon a nevünk mellett a táblázaton. Ehhez elsősorban fegyelmezett védekezés kell, támadásban nem szabad kapkodni, eladni a labdákat, ha mégis, akkor gyorsan vissza kell rendeződnünk. Emellett pedig jó lenne hatvan percig tartani a lépést a vendégekkel" - mondta vezetőedzőnk, Csomor Tibor.

Hozzászólás (0)
Hozzászólás
Adatok:
Hozzászólás:
Biztonság
Adjuk meg a képen látható kódot a hozzászólás elmentéséhez.