Újabb érkező Nyomtatás
2010. szeptember 01. szerda, 18:25

Újabb játékossal bővült a keretünk: mint azt Csomor Tibor elnök és vezetőedző elmondta, az Audi-ETO a korábbi három játékos - Kiss Kitti, Burghardt Lukrécia és Drobnitsch Zsófia - mellett Horváth Dórát is kölcsönbe adta az új idényre. Csapatunk egyébként gőzerővel készül a szezonra, a napokban Bükön járt, ahol két felkészülési mérkőzést is játszott. Bár Csomor Tibor sokat cserélt, végig magabiztosan vezetve mindkét meccset megnyertük. A héten a Győrújbaráttal és a SZESE együttesével is tervben volt egy-egy találkozó, ezek azonban elmaradtak, viszont pénteken 18 órakor a Krúdy-iskolában a tervek szerint az ETO FKC serdülőcsapata ellen lépnek pályára a lányok.

Mint azt már megírtuk, szeptember 8-án Szombathelyen Magyar Kupa-találkozót játszik a csapat, másnap, szeptember 9-én 18 órakor ugyancsak a Krúdyban pedig szülői és szurkolói ankétot tart a klub. Ennek célja, hogy a szülők, a drukkerek, a pártolók jobban megismerjék az egyesületet és még szorosabbá váljon a kapcsolat. A kötetlen beszélgetést egy bemutató edzés is megelőzi, így mindenki láthatja, milyen munka folyik a klubban.

Hozzászólás (0)
Hozzászólás
Adatok:
Hozzászólás:
Biztonság
Adjuk meg a képen látható kódot a hozzászólás elmentéséhez.