2017. október 20. péntek, 16:30 |
Csapatunk szombaton este hatkor a hozzánk hasonlóan szintén pont nélkül álló Csurgóhoz látogat.
Vezetőedzőnk, Csomor Tibor egyértelműsítette: "Jelenlegi helyzetükből most már csak a győzelem jelentheti a kiutat. Három fontos mérkőzésről beszéltem, sajnos egyen már elszalasztottuk a lehetőséget, most viszont nem szabad hagyni, hogy az ellenfél fölénk kerekedjen. Bízom benne, a lányok megragadják az utolsó szalmaszálak egyikét, s végre elmozdulunk a nulla pontról."
|
2017. október 13. péntek, 15:56 |
Kulcsmérkőzés vár csapatunkra, mely még nulla ponttal áll, akárcsak soros ellenfelünk, a Pilisvörösvár. A szombaton 11 órakor Ikrényben kezdődő találkozó esélyeiről így nyilatkozott Csomor Tibor vezetőedző:
?Nincs mese, ezt a két pontot be kell húznunk. Jó hír, hogy Németh Veronikával erősödtünk irányítóposzton, ugyanakkor a balszélen komoly gondjaink vannak, oda embert keresünk. Emellett sok volt a beteg a héten, de remélem, harcra kész lesz mindenki, s a lányok átérzik a találkozó fontosságát.?
Nem a mérkőzéshez kapcsolódó hír, hogy klubunk várja a 2000/2001-es játékosok jelentkezését utánpótláscsapatunkba.
|
|
2017. október 14. szombat, 14:30 |
VKCSK-Pilisvörösvár 29-43 (18-19)
Ikrény, 100 néző. V.: Garai, Takács D.
VKCSK: Takács Réka - Hoffer 1, dr. Csupor 8, Németh V. 1, Kárpáti 3, Mészáros 8, Rancz. Cs.: Jagadics (kapus), Németh P. 2, Zsiray, Takács Rebeka 5, Szabó D., Senoha 1, Dakos, Németh B. Edző: Csomor Tibor.
Jól kezdtünk, 6-2-re elhúztunk, de hibáinkat kihasználva 8-8-nál utolért bennünket a vendéggárda, s innen a szünetig fej fej mellett haladtunk. A játékrész hajrájában ugyan többször is ellépett három góllal, harminc perc után csak egy gól volt a hátrányunk. A második félidő elején két gyors góllal fordítottunk, ám innen már nem tudtuk a lépést tartani riválisunkkal. A 43. percben már 29-23, az 51.-ben pedig 35-24 volt a Pilisvörösvár javára. Tulajdonképpen eldőlt a találkozó. A szezon első legfontosabb meccsén a második játékrészben csődöt mondtunk, így nem is lehetett más a vége, mint súlyos vereség.
Csomor Tibor: - Ilyen mérkőzés után nehéz mit mondani. Az eredmény önmagáért beszél...
|
2017. október 07. szombat, 18:11 |
Kozármisleny-VKCSK 40-21 (19-10)
Kozármisleny, NB I/B-s mérkőzés, 200 néző. V.: Gáspár, Vörös.
VKCSK: Takács Réka ? Hoffer 3, Takács Rebeka 2, Mészáros 5, Kárpáti, Németh V. 5, Rancz 2. Cs.: Bolla (kapus), Zsiray 1, Németh P. 2, Pár, Dakos 1. Edző: Csomor Tibor.
Csapatunk az első tíz percig tartotta a lépést a hazaiakkal, akik 7-5 után egy 6-0-s rohammal elléptek. A folytatásban gyakorlatilag gólra gól volt a válasz, s a szünetben kilenc gól volt a hátrányunk. A fordulás után fokozatosan növelte előnyét a Kozármisleny, mi sajnos nem igazán tudtunk komolyabb ellenállást kifejteni.
Csomor Tibor: - Ami eddig történt, azt el kell felejtenünk. Számunkra a következő három meccs lesz a fontos, azokat kell behúznunk, de ehhez az is kell, hogy a lányok elhiggyék, hogy ennél sokkal többet tudnak.
|
|