VKCSK.hu


Kötelező a győzelem PDF Nyomtatás E-mail
2016. október 15. szombat, 06:05

Csapatunk vasárnap 16 órakor a Tapolca otthonában lép pályára. Ezen a meccsen csak és kizárólag a győzelem elfogadható. A hazaiak utoljára 2013. október 6-án szereztek pontot, akkor Tapolcán 18-18-as döntetlent értek el a Komárom ellen. Azóta csak vereséget szenvedett az együttes, idén is háromból három fiaskó a mérlegük.

"Nagyon reméljük, nem most szakad majd meg a sorozata a tapolcaiaknak. Nekünk ezzel nem is szabad foglalkoznunk, magunkra kell koncentrálni, hogy azt játsszuk, amit tudunk, s akkor annak meglesz az eredménye. A legutóbbi meccsünkön kissé tartalékosak voltunk, a múlt heti szünet jól is jött. Most várhatóán teljes kerettel tudunk kiállni, bár Csupor kisebb sérüléssel bajlódik. Bárki is lesz azonban nálunk a pályán, számunkra csakis egyetlen eredmény elfogadható, mégpedig a győzelem" - mondta vezetőedzőnk, Csomor Tibor.

 
Kiszenvedtük a győzelmet PDF Nyomtatás E-mail
2016. október 02. vasárnap, 14:19

Tartalékos csapatunk nem kezdett jól, az első félidőben gyakorlatilag végig a vendégek vezettek, volt, hogy már három gól is volt a Veszprém előnye. A második félidőben sikerült fordítanunk, de csak ideig-óráig, mert az ellenfél megint ellépett két góllal. Tetézte a gondjainkat, hogy a hajrában Pusztait szabálytalanságért, majd szövegelésért 2+2 perces kiállítással büntették a játékvezetők. Emberhátrányban is sikerült azonban egyenlíteni, majd 35 másodperccel a vége előtt a győzelemért támadhattunk. Lehoztuk a kapust, így mezőnyben egyenlő volt a létszám. A vendégek elcsúsztak a védekezéssel, dr. Csupor meg szabadon maradt, s kihasználta a ziccert. Ezzel a góllal pedig meglett a nagyon fontos két pont.

 
Végig kézben tartottuk a meccset PDF Nyomtatás E-mail
2016. szeptember 25. vasárnap, 10:48

Imrefalvi Lilla és Vékássy Fruzsina családi okok miatt nem állt rendelkezésünkre, míg a két ETO-játékos, Talács Rebeka és Takács Inez az igazolás hiányában nem tudott pályára lépni Sárváron, ahol remekül kezdtünk, s az első perctől irányítottuk a játékot. Nagy tempót diktálva az első félidő végére jelentős előnyre tettünk szert. Fordulás után kissé megakadt a gépezet, a hazaiak 21-18-ra felzárkóztak, de szerencsére rendezni tudtuk a sorokat - főleg a védekezésbeli gondokat kellett orvosolni -, s már nem hagytuk, hogy a sárváriak belelkesedjenek. Mindent egybevetve biztosan hoztuk a mérkőzést.

 
Harmadszor is nyernénk PDF Nyomtatás E-mail
2016. október 01. szombat, 07:30

Szombaton 18 órakor Ikrényben fogadjuk a Veszprémi Egyetem gárdáját. Az első két fordulóban mi nyertünk, ellenfelünk viszont mindkétszer alulmaradt ellenfelével szemben. Remélhetőleg ezúttal is mi kerülünk ki győztesen a párharcból, bár nem lesz egyszerű a dolgunk.

"Sajnos több játékosomra sem számithatok munkahelyi, családi és tanulmányi okok miatt, így többek között Kokasra, Vékássyra, Imrefalvira sem. Ennek ellenére nem lehet más a célunk, mint a két pont megszerzése" - mondta tömören vezetőedzőnk, Csomor Tibor

 
Győzni megyünk Sárvárra PDF Nyomtatás E-mail
2016. szeptember 24. szombat, 05:36

Csapatunk szombaton 17 órakor Sárváron lép pályára. Célunk egyértelműen a két pont megszerzése.

"Az első fordulóban sikerült magabiztosan nyernünk, most Sárvárra is győzni megyünk. Hasonló hozzáállással ennek sikerülnie is kell. Két hiányzó ugyan lesz, de azt gondolom, Vékássy és Imrefalvi nélkül is megoldható feladat a Sárvár legyőzése" - mondta vezetőedzőnk, Csomor Tibor.

 
« ElsőElőző31323334353637383940KövetkezőUtolsó »

36. oldal / 120

Támogatóink

Támogassa személyi jövedelemadója 1%-ával a VKCSK-t! Adószám: 18971868-1-08.
Kiemelt támogatónk a Kicsi Kocsi Autósbolt (Csomor és Társai Kft.), a Gabusz Kft. és a Newage Fitness & Gym. Köszönjük!

Keresés

Ki olvas minket

Oldalainkat 14 vendég böngészi

Szavazások

Hányadik helyen végzünk a bajnokságban?
 


Friss hírek


Az oldalt a PC-Futár Bt. az IT megoldások házhoz szállítója készítette.