2016. március 06. vasárnap, 17:26 |
A Reider Vivient, Csupor Csengét és Bardi Fruzsinát nélkülöző csapatunk nem kezdett jól, gyakorlatilag negyedóra eldőlt a meccs, ekkor 12-2-t mutatott az eredményjelző. Utána belemelegedtünk a játékba, ami csak arra volt jó, hogy szünetig ne legyen nagyobb a különbség. Fordulás után magasabb fokozatra kapcsoltak a hazaiak, s még megtoldották az előnyüket. Sokat elmond a játékunkról, hogy a negyvenegy kapott gól ellenére a két kapusunk is jó teljesítményt nyújtott... A vége így is tizenhét gólos vereség lett.
|
|
2016. március 05. szombat, 13:27 |
Csapatunk szombaton 13 órakor a Haladás-Érd II otthonában lép pályára. A találkozó esélyese a hazai együttes, de most sem adjuk fel, mindent megteszünk, hogy megnehezítsük ellenfelünk dolgát.
"Ezen a mérkőzésen sem lehet más a célunk, mint korábban. Igyekszünk mindent megtenni a jó eredmény érdekében, s bár nem nekünk áll a zászló, mi becsülettel hajtunk, s meglátjuk, mindez mire lesz elég. Ha úgy jövünk pályára, hogy mindent kiadtunk magunkból, akkor már elégedettek lehetünk. Persze nem lenne rossz, ha ez végre pontokkal is párosulna" - mondta Csomor Tibor vezetőedző.
|
2016. február 26. péntek, 13:34 |
A női NB I/B-ben városi derbi lesz: vasárnap 13 órakor csapatunk az Audi-ETO II-t fogadja Ikrényben.
?Úgy fest, teljes kerettel számolhatok, mondhatni a bőség zavarával küszködök, hiszen Bardi, Pásztor és Vékássy is játékra jelentkezett. Más kérdés, hogy a kettős igazolású játékosok közül csupán kettő léphet pályára. Ami az ellenfelet illeti, most sem mi vagyunk az esélyesek, nem adjuk fel, megpróbáljuk meglepni az ETO fiataljait? ? mondta vezetőedzőnk, Csomor Tibor.
|
|
2016. február 28. vasárnap, 18:31 |
Csapatunk nem kezdett túl jól, mert a meccs elején elléptek a győri fiatalok. Szívós munkával sikerült visszajönnünk a meccsbe, a szünetben mindössze egy gól volt a hátrányunk. A második harminc percet sem kezdtük túl jól. Sok volt a technikai hiba, melyekből leindítottak bennünket a vendégek, s ezzel gyakorlatilag el is dőlt a mérkőzés. A folytatásban már tartotta a különbséget az Audi-ETO II, a vége hétgólos vereség lett.
|
2016. február 21. vasárnap, 18:43 |
Csapatunk rosszul kezdett, az első negyedórában 7-0-ás hátrányt szedett össze. Innen jöttünk vissza a meccsbe (7-5), de megint jöttek a szokásos hibák, s a szünetben hat góllal vezettek a hazaiak, akik aztán a szünet után hamar eldöntötték a találkozót. Nálunk a folytatásban jobbára a fiatalok kaptak lehetőséget, akik éltek is ezzel, helytálltak, így a végén vállalható vereséget szenvedtünk.
|
|
|
|
|
41. oldal / 120 |