Fontos húsvéti győzelem |
![]() |
![]() |
![]() |
Írta: Administrator |
2010. április 03. szombat, 18:07 |
Csapatunk a Tolna otthonában lépett pályára, s 17-13-as félidőt követően 31-28-ra győzött. Csomor Tibor tanítványai szinte végig vezettek az első félidőben. Ahogyan arra számítani lehetett, hajtós első harminc percet játszott a két gárda. Mi különösen a két gólerős emberre, valamint az irányítóra fordítottunk nagy figyelmet, s ez be is jött a játékrészben, mert sikerült előnyt szereznünk. Szünet után már öt góllal vezetett csapatunk, de érthetetlenül megtorpantan a lányok - talán az elsőző két fordulóban elszenvedett vereség miatt -, s kiegyenlített a Tolna. Szerencsére sikerült újítani, Imrefalvi Lilla nagyon fontos gólokat lőtt, így ismét nálunk volt a vezetés. Még az sem zavarta meg a csapatot, hogy Wunderli Klaudia kétperces büntetést kapott, a helyére beálló Wunder Eszter ugyanis több bravúrt is bemutatott, s ezzel gyakorlatilag el is dőlt a találkozó sorsa. A hajrában már nem engedte ki a kezéből a győzelmet a csapat. Miután az üldözők közül a Nagyatád és a Nagykanizsa is kikapott, így sikerült a kilencedik helyen tanyázva ismét egy kicsi lélegzetvételhez jutni. |
Módosítás dátuma: 2010. április 03. szombat, 19:21 |