VKCSK.hu


Lépéselőnyben maradni PDF Nyomtatás E-mail
2015. március 27. péntek, 14:24

Csapatunk szombaton 18 órakor Mosonszolnokon lép pályára. A helyi együttes a harmadik helyen áll, s pozíciója megőrzéséhez szüksége van a pontokra. Ugyanez azonban ránk is érvényes, az első helyen állunk ugyanis, egy ponttal megelőzve a Büköt, s ahhoz, hogy ez a forduló után is megmaradjon, nem hibázhatunk.

"Győznünk kell, de a tavasz eddigi legnehezebb feladata vár ránk. Sajnos van sérültünk, Mehlmann játéka erősen kérdéses, de azért remélhetőleg pályára tud lépni. Fontos volt Gogolová visszatérése, bár erőben még utol kell érnie magát. A Bük nagyon a nyakunkon van, nem szeretnénk üldözöttből, üldözővé válni, vagyis mindenképpen a két pont megszerzését tűztük ki magunk elé. Ha keményen védekezünk, s a helyzeteinket jó százalékban használjuk ki, azaz nem tudnak indulni a hazaiak, akkor az sokat jelenthet" - mondta vezetőedzőnk, Csomor Tibor.

 
Hoztuk a kötelezőt PDF Nyomtatás E-mail
2015. március 22. vasárnap, 08:09

Bár Mehlmann Ibolya sérülése nem jött rendbe, nélküle is jól kezdtünk, pillanatok alatt elhúztunk 8-1-re. Kicsit megakadt ekkor a gépezet, hiszen három gólra feljött a Komárom (8-5), de aztán rendeztük a sorokat, s a kihagyott helyzete és eladott labdák ellenére ötgólos előnnyel mehettünk pihenőre. A fordulás után még egy darabig szorosabb volt, négy gól volt közte, de a félidő második felében nyolc-kilenc góllal is vezettünk, így a vége magabiztos győzelem lett.

 
Álmosan is biztosan PDF Nyomtatás E-mail
2015. március 08. vasárnap, 20:20

Csapatunk tulajdonképpen az első perctől kezdve kézben tartotta a mérkőzést, ám végig nagyon álmosan, lassú tempóban kézilabdázott. A szünetig így is sikerült nyolc góllal ellépni, amivel gyakorlatilag el is dőlt a találkozó. Fordulás után sikerült növelni a különbséget, ám igazán csak az eredménynek lehetett örülni. Igaz, a legfontosabbat azért így is elérte a csapat, ám a kapott gólok száma azért figyelmeztető. Más kérdés, hogy több pontot akkor sem kaptunk volna ezért a győzelemért, ha hibátlan teljesítménnyel rukkolunk ki...

 
Győzni kell a gondok ellenére is PDF Nyomtatás E-mail
2015. március 20. péntek, 19:39

Csapatunk szombaton 18 órakor Ikrényben a Komáromot fogadja, s mint azt Csomor Tibor vezetőedző elmondta: két pontra számít.

"Azt kell mondanom, nem jött jól nekünk a bajnoki szünet, a héten játszottunk egy edzőmeccset, amit páran megsínylettek, akadnak sérültjeink, de remélem, mindenki vállalni tudja a játékot. Az mindenesetre jó hír, hogy az eddigi hiányzók, Gogolová Vivien és Kovács Kinga is játékra jelentkezett, bár fizikálisan vannak még elmaradásaik. A győzelem minden gond ellenére kötelező, mert a céljaink eléréséhez nem szabad hibáznunk" - fogalmazott Csomor Tibor.

 
Az utolsó helyezett otthonában PDF Nyomtatás E-mail
2015. március 07. szombat, 15:54

Csapatunk vasárnap 14 órakor Tapolcán vendégeskedik. Míg mi egy pont veszteséggel vezetjük a tabellát, addig ellenfelünk úgy áll az utolsó helyen, hogy még pontot sem szerzett. Ez alapján egyértelműen mi vagyunk az esélyesek, de Csomor Tibor vezetőedzőnk óva inti játékosait, hogy elbízzák magukat.

"Egesz héten azt sulykoltam a lányokba, hogy ne higgyék el, hogy már zsebben a két pont. Valószínűleg alaposan meg kell majd küzdenünk a győzelemért, de ha hozzuk azt a tempót, amit az első két fordulóban is, azért meglehet a siker, ami a céljaink elérése érdekében amúgy kötelező is. Gogolová Vivienre és Kovács Kingára most sem számíthatok, de a többieknek is meg kell oldaníuk a feladatot" - mondta Csomor Tibor.

 
« ElsőElőző51525354555657585960KövetkezőUtolsó »

51. oldal / 120

Támogatóink

Támogassa személyi jövedelemadója 1%-ával a VKCSK-t! Adószám: 18971868-1-08.
Kiemelt támogatónk a Kicsi Kocsi Autósbolt (Csomor és Társai Kft.), a Gabusz Kft. és a Newage Fitness & Gym. Köszönjük!

Keresés

Ki olvas minket

Oldalainkat 5 vendég böngészi

Szavazások

Hányadik helyen végzünk a bajnokságban?
 


Friss hírek


Az oldalt a PC-Futár Bt. az IT megoldások házhoz szállítója készítette.