2014. április 11. péntek, 19:54 |
Vasárnap 16 órakor a női NB I/B-ben csapatunk a Mohácsot fogadja Ikrényben. Csomor Tibor vezetőedző elmondta: ezúttal sem a legjobb előjelekkel készülünk a találkozóra.
?Baracskai hétfőtől már az ETO játékosa, a veszprémi kettős igazolással játszó Marincsák pedig sérülés miatt nem áll rendelkezésemre. Ők ketten meghatározó emberek, nagy kérdés nélkülük mire megyünk. Megpróbálunk jó eredményt elérni, noha nem nekünk áll előzetesen a zászló? ? fogalmazott Csomor Tibor.
|
|
2014. április 06. vasárnap, 15:50 |
Csapatunk jól kezdett, a 25. percig végig tapadt a hazaiakra, akik 1-2 góllal meg tudtak ugyan lépni, de rendre visszajöttünk a meccsbe. A félidő hajrája viszont egyértelműen a Pilisvörösváré volt, zsinórban öt gólt lőttek, így 17-12-vel fordultunk. Mindez meghatározta az egész meccs képét, igyekeztünk feljebb kapaszkodni, de rengeteget hibáztunk, s mikor a hazai csapat egy 8-0-ás sorozatot produkált, végérvényesen eldőlt a meccs. A folytatásban már csak faragni tudtunk a hátrányunkon, de a vereséget nem tudtuk elkerülni. Úgy tűnt, mintha nem hinnénk el, hogy nyerhetünk.
|
2014. március 23. vasárnap, 12:56 |
A mérkőzés tétjének megfelelően végig nagy küzdelmet vívott csapatunk és a Pénzügyőr. A meccs első felében fej fej mellett haladtak a felek (3-3), majd mi szereztünk háromgólos előnyt (10-7), amiből a szünetig kettő megmaradt. A fordulást követően sem változott a meccs menete, a félidő közepén viszont fordított a Pénzügyőr (24-25), de erre három góllal feleltünk, s innen már nem engedtük ki a kezünkből a mérkőzést, megszerezve ezzel a nagyon fontos két pontot.
|
|
2014. április 04. péntek, 19:42 |
Nem a legjobb előjelekkel várjuk a vasárnap 14 órakor kezdődő Pilisvörösvár elleni idegenbeli NB I/B-s találkozót. Imrefalvi továbbra is sérült, Fekete munkahelyi elfoglaltság miatt nem tud játszani, s kérdéses a héten betegséggel küszködő Reider játéka is, valamint a veszprémi kettős igazolású játékosok, Györkös és Marincsák sem biztos, hogy rendelkezésre áll, lévén hogy a Veszprémnek is bajnoki meccse lesz.
?Abban bízhatom, hogy általában az ilyen meccsekre nagyon felszívjuk magunkat. Ráadásul veszítenivalónk sincsen. Meglátjuk mindenesetre, mire megyünk ilyen tartalékosan? ? fogalmazott Csomor Tibor vezetőedző.
|
2014. március 21. péntek, 14:46 |
Csapatunk vasárnap 11 órakor a Pénzügyőrt fogadja. A két csapat egyaránt 12 pontot gyűjtött eddig, így a győztes lépéselőnybe kerül riválisával szemben. Vezetőedzőnk, Csomor Tibor reméli, mi örülhetünk a végén.
?Sajnos nem jók az előjelek, mert Imrefalvi megint érzi az Achillesét, menni is alig tud, így erősen kérdéses a játéka. Még jó, hogy Csupor és Valyuch játékra jelentkezett, igaz, hosszú kihagyás után térnek vissza. Bízom abban, hogy mi tudunk elmozdulni a holtpontról? ? fogalmazott Csomor Tibor.
|
|
|
|
|
59. oldal / 120 |