A Veszprém ellen a kupában |
|
|
|
2013. november 07. csütörtök, 13:00 |
Ma sorsoltak a Magyar Kupában, ezen eldőlt, hogy csapatunk az NB I-es Veszprémet fogadja. A mérkőzés hivatalos játéknapja: november 20. Pikáns mérkőzés lesz, hiszen köztudott, hogy a Veszprémben gyakorlatilag az Audi-ETO közvetlen utánpótlásához tartozó játékosok játszanak, míg nálunk ugyancsak győri kölcsönjátékosok alkotják a keret jelentős részét.
Kisebb gondot az jelenthet, hogy a kettős igazolásúak - így például az éppen veszprémi Marincsák Nikolett és a kapus Györkös Rebeka - a kupában nem szerepelhet, ők nagy valószínűség szerint éppen ellenünk bizonyíthatnak.
|
Helycserét érne az újabb siker |
|
|
|
2013. november 01. péntek, 13:37 |
Jó formában lévő ? legutóbbi öt tétmeccsét megnyerő ? csapatunk vasárnap 11 órakor a Magvassy-csarnokban a Pilisvörösvár ellen folytathatja remek sorozatát. Kisebb gondot jelent, hogy a Marcali elleni Magyar Kupa-mérkőzésen Csupor Csengének megsérült a keresztszalagja, így Imrefalvi Lilla mellett rá sem számíthat Csomor Tibor vezetőedző.
?Szerencsére a kettős igazolású játékosok viszont lesznek, s Németh Melissza is ott volt már a kupameccsen hétfőn. Velük kiegészülve lehet esélyünk a jó képességű Pilisvörösvár ellen, melyet ha legyőzünk, megelőzünk a tabellán. Természetesen ez a célunk? ? fogalmozott Csomor Tibor.
|
|
2013. november 03. vasárnap, 12:01 |
Jól kezdtünk, hiszen 4-1-re elhúztunk, de a vendégek előbb egyenlítettek, majd a vezetést is átvették (4-4, 5-6). Szerencsére sikerült rendezni a sorokat, s ismét átvettük a irányítást, s a szünetig elhúztunk hat góllal. Fordulás után egy ideig maradt a különbség (21-15), de zsinórban négy gólt lőtt a Pilisvörösvár, s ismét nyílt lett a találkozó. A hajrá ráadásul egyenlő állásról indult (25-25), de szerencsére sikerült átlendülnünk a holtponton. Még úgy is, hogy kettős emberelőnyben nem tudtunk eredményesek lenni. A vég egy kicsit izgalmasra sikeredett, de végül a két pont a mienk lett.
Juniorjaink 33-33-as döntetlenre végeztek.
A 8. forduló további eredményei: Budaörs?Audi-ETO II 36?34, Kozármisleny?Mohács 30?21, Tatabánya?Szekszárd 22?30, Marcali?Szentendre 29?29, Pénzügyőr?Rinyamenti KC 27?25, FTC II?Haladás 38?38.
A juniorbajnokságban: Budaörs?Audi-ETO II 23?24, Kozármisleny?Mohács 33?30, Marcali?Szentendre 27?30, Tatabánya?Szekszárd 17?20, Pénzügyőr?Rinyamenti KC 34?32, FTC II?Haladás 31?29.
|
2013. október 28. hétfő, 18:08 |
VKCSK?Marcali 40?33 (21?19)
Győr, női Magyar Kupa-mérkőzés, III. forduló, 100 néző. V.: Őri, Szalayné.
VKCSK: Szalai ? Baracskai 5, Gogolová 2, KOVÁCS T. 4, Csupor 1, FARAGÓ 12, PAPP 7. Cs.: Takács (kapus), Odnoga 1, Reider, Fekete 2, Valyuch 1, Kárpáti 1, NÉMETH M. 4. Edző: Csomor Tibor.
Csapatunk kezdett jobban, de aztán fej fej mellett haladtak a felek. Szünet után 22?21-nél átvette a vezetést a Marcali, de aztán együttesünk ? mely megnyerte legutóbbi négy tétmeccsét ? a hajrában nem hagyott kétséget afelől, melyik gárda jut a legjobb 16 közé.
Csomor Tibor: ? A csapat ezúttal tompábban játszott, de a lányok átérezték a meccs fontosságát, s ennek megfelelően szünet utáni játékukkal megérdemelten jutottak tovább.
|
|