2013. október 06. vasárnap, 11:21 |
Győzelmi reményekkel vártuk a találkozót, bár az eddigi fordulók alapján inkább a vendég Kozármisleny tűnt esélyesebbnek. Az első percekben fej fej mellett haladt a két csapat, a játékrész közepén viszont meglépett három góllal a vendégcsapat (6-9). Sikerült rendezni a sorokat, s 11-11-nél egyenlítettünk. Két gólt viszont a Kozármisleny szerzett, amire mi hárommal válaszoltunk, a szünetre viszont egyenlő állással mentek a felek
Szünet után 16-16-nál ugyan egy emberhátrányos szituációt 0-0-ra lehoztunk, egyenlő létszámban viszont egy 0-4-es szakaszt produkáltunk. Csomor Tibor időt kért, s hatottak is az edzői szavak, mert 21-21-nél ismét együtt voltak a csapatok. A vezetést ekkor még nem tudtuk átvenni (22-24), de ekkor kettős emberhátrányban is gólokat tudtunk dobni - egy rövid ideig egyébként három ember is a padon ült tőlünk -, s ez átlendített bennünket a holtponton, átvettük a vezetést, s innen már nem adtuk ki kezünkből a győzelmet.
Juniorcsapatunk szoros mérkőzésen kapott ki 30-27-re.
Az 5. forduló további eredményei: Mohács-FTC II 33-32, Pénzügyőr-Budaörs 23-30, Pilisvörösvár-Tatabánya 41-33, Rinyamenti KC-Haladás 26-25, Audi-ETO II-Marcali 39-33, Szekszárd-Szentendre 39-20.
A juniorbajnokságban: Mohács-FTC II 36-28, Pilisvörösvár-Tatabánya 32-25, Pénzügyőr-Budaörs 35-26, Audi-ETO II-Marcali 26-37, Szekszárd-Szentendre 25-28, Rinyamenti KC-Haladás 24-24.
|
|
2013. október 04. péntek, 12:24 |
Csapatunk vasárnap 11 órakor a Magvassy-csarnokban a Kozármislenyt fogadja a női NB I/B 5. fordulójában. A hét közben biztosan vertük a Tatabányát a Magyar Kupában, s bár nem lesz könnyű dolgunk, szeretnénk megszerezni a bajnokságban is az első győzelmet.
?Nem ígérkezik egyszerűnek a feladat, de hazai környezetben a két pont megszerzése a célunk. Kisebb problémát jelent, hogy Imrefalvi Lilla mellett Németh Melisszára sem számíthatok, aki a Tatabánya ellen esett a vállára, várhatóan két hétig nem játszhat. Nem áll rendelkezésünkre a továbbiakban az eddig kettős igazolással nálunk szereplő Palotás Fanni sem, de helyére kapunk másik játékost az ETO-tól? ? mondta vezetőedzőnk, Csomor Tibor.
|
2013. október 02. szerda, 09:18 |
Ma 16 órakor a Magyar Kupában a Tatabánya csapatát fogadjuk. Az ikrényi sportcsarnokban rendezendő találkozón a továbbra is sérült Imrefalvi Lilla és a kettős igazolással rendelkező játékosok nem léphetnek pályára.
"Egyetlen eredmény az elfogadható: a győzelem, ezzel együtt a továbbjutás. Ez persze nem lesz könnyű, ezt tapasztaltuk a bajnokságban is, bár kis odafigyeléssel azt a meccset is megnyerhettük volna a döntetlen helyett. Remélhetőleg ma a koncentrációval sem lesz gond, s behúzzuk a mérkőzést" - fogalmazott vezetőedzőnk, Csomor Tibor.
|
|
2013. október 02. szerda, 19:04 |
VKCSK-Tatabánya 30-17 (14-7)
Ikrény, női Magyar Kupa-mérkőzés, 100 néző. V.: Murvai-Buzogány, Szilvási.
VKCSK: SZALAI - Baracskai, Faragó 5, KOVÁCS T. 3, KÁRPÁTI 1, Németh M. 2, Papp 2. Cs.: Valyuch, Csupor, Reider 2, FEKETE 5, Rozmann, GOGOLOVÁ 8, Borsi 2. Edző: Csomor Tibor.
Két hete a bajnokságban döntetlenre végeztek Győrben a felek, most a kupában viszont egy pillanatig nem hagyott kétséget csapatunk, hogy ezen a délutánon ki a jobb. A VKCSK végig vezetve magabiztosan győzött, s jutott be a következő körben, melynek hivatalos játéknapja október 30.
Csomor Tibor: - Nagyon kellett a győzelem, hogy a lányok lelki egyensúlya a helyére billenjen. Most sajnálhatjuk csak igazán a bajnoki pontvesztést.
|
2013. szeptember 29. vasárnap, 18:08 |
Nem kezdtük jól a mérkőzést, rögtön a kezdés után átrohant rajtunk a hazai gárda, s 5-0-ás előnyre tett szert. Sajnos ez a folytatást is meghatározta, tulajdonképpen ezt az előnyét őrizte az élbolyba tartozó Budaörs, sőt, még növelni is tudta a szünetig. Fordulás után sem sokat változott a játék képe, mentünk ugyan előre, de nem voltunk egy súlycsoportban a hazaiakkal, így a vége nagyon sima vereség lett.
Juniorjaink ugyanakkor remek teljesítménnyel rukkoltak ki, s 33-19-re nyertek.
A 4. forduló további eredményei: FTC II-Pilisvörösvár 29-35, Tatabánya-Pénzügyőr 32-30, Marcali-Mohács 32-40, Haladás-Szekszárd 22-37, Szentendre-Audi-ETO II 36-32, Kozármisleny-Rinyamenti KC 27-22.
Juniorbajnokságban: FTC II-Pilisvörösvár 30-30, Marcali-Mohács 37-36, Haladás-Szekszárd 30-34, Tatabánya-Pénzügyőr 24-32, Szentendre-Audi-ETO II 19-27, Kozármisleny-Rinyamenti KC 31-27.
|
|
|
|
|
67. oldal / 120 |