VKCSK.hu


Megyei rangadóval zárunk PDF Nyomtatás E-mail
2019. május 15. szerda, 07:55

Ma 16.15 órától az ikrényi sportcsarnokban az MKC U22 csapatával mérkőzünk. Amennyiben győzünk, bebiztosítjuj ötödik helyünket. Ellenfelünk már biztosan a második helyen zár.

?A legutóbbi fordulóban elég csúnya eredményt értünk el, most mindenképpen szeretnénk javítani, s szépen befejezni a szezont. Bízom benne, a lányok is ennek megfelelően állnak a meccshez? - mondta röviden vezetőedzőnk, Csomor Tibor.

 
Történelmi vereség PDF Nyomtatás E-mail
2019. május 12. vasárnap, 07:18

Körmend?VKCSK 32?26 (11?11)

Körmend, NB II-es női mérkőzés, 50 néző. V.: Fábián, Vandróczki.

VKCSK: NAGY Á. ? Vas 3, Németh P. 3, Németh V. 11, Kárpáti 2, Kellermann R. 3, VARGA V. 4. Cs.: Horváth V. (kapus), Szabó L., Pusztai, Kondor, Jandó. Edző: Csomor Tibor.

Az első félidőben fej fej mellett haladt a két csapat, eleinte mi vezettünk, de aztán nem hagyott bennünket ellépni a Körmend, mely a második félidő elején egy 7?0-ás sorozattal eldöntötte a találkozót.

Csomor Tibor: ? A második félidő elején eladott hét labdánk megpecsételte sorsunkat, ehhez még párosult az akarat gyenge hozzáállás, ami történelmi vereséget hozott. Szégyellhetjük magunkat.

 
A bajnokesélyes otthonában PDF Nyomtatás E-mail
2019. április 28. vasárnap, 09:22

Csapatunk ma 18 órakor a Szombathelyi KKA U22 otthonában lép pályára. A találkozó esélyese a bajnokesélyes hazai gárda, de ez nem azt jelenti, hogy eleve feladnánk a mérkőzést.

"Tisztában vagyunk azzal, hogy a hazaiak milyen játékerőt képviselnek, de az elmúlt időszakban mi is mutattunk már be bravúrt, s most is azon leszünk, hogy jó meccset játsszunk a szombathelyiekkel. Rajtunk biztosan nem lesz nyomás, nincs veszítenivalónk, így abban bízom, hogy nyugodtan kézilabdázva esetleg meg tudjuk lepni ellenfelünket" - mondta vezetőedzőnk, Csomor Tibor.

 
Vereség Szombathelyen PDF Nyomtatás E-mail
2019. május 05. vasárnap, 20:47

Szombathelyi KKA U22?VKCSK 43?26 (25?9)

Szombathely, NB II-es női mérkőzés, 100 néző. V.: Tóbiás, Végh.

VKCSK: Nagy Á. ? Vas 1, Németh P. 6, NÉMETH V. 12, Kárpáti 4, Giczi, Kellermann R. 1. Cs.: Horváth V., VÉBER (kapusok), Varga V., Szabó L., Kondor 1, Pusztai 1. Edző: Csomor Tibor.

Bár mi szereztünk vezetést, sőt, 2?1-re is mi vezettünk, a folytatásban állva hagyott bennünket a hazai gárda, egy 21?3-as rohanással a 25. percre eldöntötte a találkozót. Innentől kezdve kiegyenlítettebb lett a találkozó, annyi tartás volt bennünk, hogy nagyon nem nőtt már a különbség, de a szombathelyi sikert nem tudtuk kétségessé tenni.

Csomor Tibor: ? Újra NB I/B-s érzésem volt Szombathelyen. A huszonötödik perctől partiban voltunk, de addigra átszaladtak rajtunk a feljutással álló csapatukkal.

 
Nagyszerű győzelem PDF Nyomtatás E-mail
2019. április 16. kedd, 18:04

VKCSK?Audi-ETO U22 32?28 (15?9)

Ikrény, 200 néző. V.: Kolarovszki, Lábadi.

VKCSK: NAGY Á. ? VAS 3, Németh P. 3, NÉMETH V. 7, KÁRPÁTI 10, SZABÓ D. 6, KELLERMANN 2. Cs.: Horváth V., Véber (kapusok), Giczi 1, Varga V., Szabó L., Pusztai, Kondor, Jandó. Edző: Csomor Tibor.

Remekül kezdtük a találkozót, a 10. percben 5-0-ra vezettünk, ekkor dobta első gólját az Audi-ETO, mely az első húsz percben mindössze négy gólra volt képes. A folytatásban kiegyenlítettebb lett a játék, de a második félidőt így is hatgólos előnnyel kezdhettük. Ebben állandósult a különbség, 23-16-nál dobott zsinórban három gólt a vendéggárda, de ennél közelebb nem tudott kerülni. Csapatunk nagyszerű teljesítménnyel fontos két pontot szerzett.

Csomor Tibor: ? Nagyszerű névnapi ajándékot kaptam a csapattól, ugyanúgy, mint a születésnapját ünneplő Nagy Ági.

 
« ElsőElőző12345678910KövetkezőUtolsó »

9. oldal / 119

Támogatóink

Támogassa személyi jövedelemadója 1%-ával a VKCSK-t! Adószám: 18971868-1-08.
Kiemelt támogatónk a Kicsi Kocsi Autósbolt (Csomor és Társai Kft.), a Gabusz Kft. és a Newage Fitness & Gym. Köszönjük!

Keresés

Ki olvas minket

Oldalainkat 8 vendég böngészi

Szavazások

Hányadik helyen végzünk a bajnokságban?
 


Friss hírek


Az oldalt a PC-Futár Bt. az IT megoldások házhoz szállítója készítette.